Főoldal Szereplők Kritikák Díjak

2016. augusztus 16., kedd

Prológus

Szóval üdvözlök mindenkit a blogon^^
Nagyon régóta nem foglalatoskodtam én itt a bloggervilágban, de visszatértem és *wiii*. Itt is lenne a prológus. Nagyon jó olvasást mindenkinek!:) 

red, velvet, and aesthetic kép

A nap erőteljesen a szemébe sütött. „Egy újabb unalmas nap”-gondolta magában majd fejére húzta vékony piros takaróját. Július elejét járták. Utálta a nyarat teljes szívéből.  Minden a 15.-ére emlékeztette. Élete legrosszabb pillanata volt, mikor néhány éve megismerkedett a fiúval és hagyta, hogy a fiú kijátssza a jó szívét. Mindig ez az emlék üldözte. Nem mert a házból kilépni, minden sarkon, minden fiúban őt látta, és a rettegés átjárta egész testét. Nem akarta látni, gyűlölte őt, összes porcikáját, amivel elérhette, hogy a lány naivan megbízzon benne. Soha nem bocsájtja meg ezt a hibát magának. A történtek óta, csak akkor tette ki lábát a lakásból, ha nagyon fontos volt. Például ha munkába kellet menni. Hétköznapon, a lakásával szemben lévő cukrászdába járt sütögetni. Mindig szinte átrohant az úton, és egyből bezárkózott a biztonságot nyújtó konyhába. A sütés, és díszítés mindig megnyugtatta, de amint bezárt a cukrászda nem volt mi megmentse. Általában egész nap dolgozott, nem volt konkrét munkaideje, mert miután mindig tovább maradt, vagy hamarabb jött tudták, hogy jobb, ha hagyják, mert úgysem követné a beosztását.  Hétvégente nem volt sütés, a cukrászda bezárt arra a két napra így a lány akkor kénytelen volt otthon elfoglaltságot keresni. A barátai mindig hívták ilyenkor, de miután a válasz mindig nem volt, egyszerűen megunták, és békén hagyták őt. Teljesen magányos volt. A négy fal között tengődött, tumblrt használt, olvasott vagy csak feküdt, és hagyta, hogy az emlékei újra felemésszek. Képtelen volt elhinni, hogy még mindig mennyire fáj neki az egész. Kihasználták, átverték úgy rángatták, mint egy rossz babát. Felejtenie kellet. De gyorsan.

  
A négyszintes bérházban ahol lakott, a pincében, a biciklitárolóval szemben talált egy edzőtermet, melyet külön a lakóknak alakítottak ki. Mindig csak elment mellette, gondolta ez neki úgysem kell, de a kevés mozgás és sok evés megtette hatását, és apró zsírpárnak alakultak ki hasán, melyek nem tették túl széppé. De mindemellett, azt olvasta, hogy a sport meg tudja nyugtatni az ember agyát. Neki való- gondolta. Felvette legkinyúltabb cicanadrágját, és a nagypapája régi pólóját, majd belépett a terembe. Nem volt bent senki. A lehető legjobbkor jöttem-állapította meg, majd apró karkörzéséket, és nyújtásokat végzett. Futógépre állt, és edzeni kezdett. Felejtett. Csak arra koncentrált, hogy a testéből a lehető legtöbbet hozza ki. Egész testét átjárta, az édes megnyugvás, a futás öröme. Nem tudja mióta futhatott, de egy óvatlan pillanatban, felbukott saját lábában es elesett. Leesett a futópadról, és az időközben bejött emberek, őt figyelték. ”Szánalmas vagy”- sugallták tekintetükkel. Szégyenkezett. Hogy gondolhatta, hogy neki menni fog? Mindig is béna volt a sportokba.  Menj innen, menj!- ordította tudatalattija, es a lány menekült.  Kifelé menet a vállának csapódott egy kéz, és egy nevető arcot látott. Teljesen lefehéredett, nem hitt a szemének. Ez volt a vég